Hastánc és napelemes rendszerek

Napjainkban egyre nagyobb teret hódít meg a hastánc. Megannyi válfaja létezik, melyek nem csak az előadásmódban, hanem a zenei világban is igen eltérőek. Eredetüket tekintve egészen az ókorig nyúlnak vissza az időben, és inkább a keleti császárok, szultánok birodalmaiban fordult elő ez az igen népszerű művészet, mely a nőiességet hivatott dicsőíteni.

A mai világban már jelen vannak a hagyományos, keleti zenét és viseletet idéző irányzatok mellett például a törzsi motívumokkal gazdagított tribal irányzat, vagy a sötétebb, melankólikusabb zenékre építő dark, gótikus hastánc irányzat is. Ezeken túl persze még rengeteg alfaj létezik, de ezek azok amik igazán magával ragadják az embert a különleges stílusukkal.

Tavaly nyáron voltam egy könnyűzenei fesztiválon, ahol teret kapott a törzsi hastánc is. Az előadások után a táncosok mini workshopokat tartottak ahol bárki kipróbálhatta magát ebben a csodálatos műfajban. Személy szerint én jobban szeretek a tánctéren táncolni, mint a színpadon, így tehát tovább böngésztem az érdekes programok között. Szerencsére ma már a könnyű zenei fesztiválok sem csak a bulizásról szólnak, hanem igyekeznek érdekes standokkal tágítani a látogatók nézeteit. Közvetlenül a hastánc oktatás mellett egy napelemes rendszereket bemutató standhoz érkeztem. Itt különböző érdekes és olykor mókás megoldásokat mutattak be. Tájékoztattak arról, hogy milyen pályázatok keretében lehet támogatást nyerni, hogy családi házakat, lakásokat környezettudatos módon átalakítsanak.

Nagyon megtetszett a napelemes rendszerekkel működtethető lakás gondolata, így elhatároztam, hogy ha egyszer saját lakást veszek, biztosan átalakítom környezettudatos fenntarthatóságúra. Próbáltam erről meggyőzni az öcsémet is, szeretném, ha kicsit ő is környezettudatosabban élné az életét. Igaz, hogy ő még fiatal a saját lakáson való gondolkodáshoz, de azért reménykedtem abban, hogy a szavaim célba érnek. Hogy őszinte legyek, erre igen kevés esélyt látok, ugyanis miközben én áradoztam neki a technika vívmányairól, ő végig egy motoros webshop online katalógusát lapozgatta. Mikor abbahagytam a lelkes hegyibeszédet, csak annyit kaptam válaszul, hogy most éppen melyik védőöltözetet nézte ki magának karácsonyra. Az árát elnézve, egy jó darabig nem kell még félre tennem a  saját, napelemes rendszerrel működtethető lakásom megvásárlására.