Hastánc és bukósisak akció

A közelmúltban vetettem fel a páromnak azt, hogy kellene valami új hobbi találnunk. Az egy dolog, hogy mind a ketten dolgozunk és zenélünk is, de szerettem volna, ha van valami, amit együtt is tudunk csinálni.

Sokszor előfordult, hogy egy-egy közös koncert után elmentünk szabadtéri bulikba, ahol egy kicsit más jellegű a zene, mint amit megszoktunk, és nyugodtan lehetet táncolni és kiengedni a gőzt, mert úgy sem ismert minket senki. Ebből az ötletből kiindulva felvetetem, hogy mi lenne, ha társastánc lenne az új, közös hobbink. Ezt egy jó fél órás nevetés követte, amit ő kezdett, majd egy kicsit logikusan végig gondolva a szituációt, én fejeztem be. Nagyon mókás volt azt látni a lelki szemeim előtt, hogy egy-egy koncertről, a szakadt, sörfoltos ruhánkban beesünk egy tip-top helyen tartott, középkorúak által látogatott salsa táncórára. Amint kinevettük ezt a rendkívül jó és átgondolt felvetésemet, tovább gondolkodtunk azon, hogy mi lehetne az a bizonyos közös hobbi.

Pár nap múlva a kedvesem megvilágosodott, és közölte velem, hogy az új hobbija a motorozás lesz. A szüleitől még régebben kapott egy cross motort, de akkor még nem volt jogosítványa, így használatlanul állt a családi ház pincéjében. Megemlítette, hogy annyira szeretné a támogatásomat, hogy a közelgő szülinapjára való tekintettel meglephetném egy bukósisakkal.

Először bután néztem rá, mert nem értettem, hogy ebben a hobbiban mégis mi a közös nevező. Tudta nagyon jól, hogy ebben támogatni fogom, mert gyerekkorom óta rajongok a motorokért, de azt is tudta, hogy nekem továbbra sincs ehhez bátorságom, és ami még nagyobb probléma, hogy jogosítványom sincs.

Erre jött a tipikus férfi magyarázat, hogy így viszont nyerek magamnak olyan időt, amikor is azzal foglalkozhatom, amivel igazán szeretnék. Kicsit gyenge magyarázatnak éreztem, de logikusan végig gondolva, rájöttem, hogy ebben van némi igazság.

Elő is álltam a saját merész gondolatommal, miszerint én pedig a tribális hastánc világában szeretnék kiteljesedni. Újabb hosszas nevetés következett, mert hiába táncoltam évekig az általános iskolában, a néptánc nem javított annyit a mozgásomon, hogy ne egy idegbeteg robotra emlékeztessem az embereket, miközben a bulikban önfeledten mulatok. Kicsi túlzásnak éreztem mondjuk ezeket a jelzőket, de így legalább tudtam arra hivatkozni, hogy van hova fejlődnöm.

Miután mindenki elfogadta a másik érvelését, elhatároztuk, hogy akkor az új közös hobbink is külön lesz, de legalább együtt nézünk utána az ezekkel kapcsolatos információknak. Találtunk is hamar egy nagyszerű webshopot, ahol őrületes bukósisak akció volt éppen.  Hamar ki is választottuk a leginkább szimpatikus darabot, és megígértem, hogy hatalmas meglepetések közepette fogom átadni szülinapi ajándékként.

Ezután abban reménykedtem, hogy szentelünk egy kis időt az én új hobbimra is, és utánajárunk a legjobb kelékeknek és képzéseknek. Egy kicsit csalódnom kellett, ugyanis a kedves párom elveszett a motoros boltok világában, én pedig már türelmetlenül keresgéltem a számomra értékes információkat a hastánccal kapcsolatban.

Eszembe jutott hamar, hogy van egy ismerősöm, aki gimiben hasonló hastánc órákat vett, így felvettem vele a kapcsolatot, hátha tud érdekességeket mondani. Kiderült, hogy ő még mindig táncol, illetve a párja szintén motorozik. Ekkor olyan mérhetetlen öröm fogott el, hogy hamar össze is hoztam a dupla randit, és így mindenki kapott maga mellé egy társat, akitől tanulhatott, illetve a másik pár esetében taníthatott.

Ha a szó szoros értelmében nem is jött össze az új közös hobbi, mégis csináltunk valami újat, amiben támogathattuk és segíthettük egymást. És sokkal jobban jártunk ezzel, mintha együtt ülnénk szombatonként egy unalmas horgásztó mellett, vagy érthetetlen ritmusú társastánc órákat vennénk csak azért, hogy az alváson, a takarításon és a bulizáson kívül is legyen közös programunk.