Amikor a hastáncórán kinéztem az ablakon, avagy hogyan jut eszedbe valami hirtelen

Már egészen fiatal korom óta érdekelt a tánc és a zene világa. Amikor már nem tudod szavakba önteni azt, amit te legbelül magadban érzel, akkor jön elő a zene és egy dalban szöveggel, de igazából a dallammal mondod el mind azt, amit te saját magad érzel és ezt a mások is hallani, érteni fogják. Csak had idézzek egy rövidke sort, ,,mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban és akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” És ezek nagyon is igaz gondolatok, nem véletlenül hallgat manapság szinte mindenki zenét, akkor amikor csak tud, például buszon, vonaton, szünetben, reggel és még sorolhatnám, tehát mindig, amikor csak van az embernek rá lehetősége.

De a zene, a dallam a beszéd, üzenet, de ehhez társul valami más, valami egészen más, ami ugyanakkor mégis csak hozzá tartozik. Ez nem más, mint a tánc. A csodálatos tánc, ami a mozgás talán leggyönyörűbb, legváltozatosabb, legegyedibb és legizgalmasabb változata.

Több stílusban is próbálkoztam már az évek során, hip-hop, társastánc, német és magyar népitánc, bár ezeket iskolai és óvodai keretek közül, tehát nem önszántamból, de ugyan úgy élveztem őket. Azonban volt még egy sportág, táncstílus, ami nem más, mint a hastánc.

Körülbelül tíz éves lehettem, egészen picike, amikor az első órámra készültem menni anyukámmal és a nővéremmel közösen. Igen, többen kezdtük, még a mamám testvére is beszállt a kezdetek kezdetén a bizniszbe, azonban a későbbiekben csak a nővéremmel ketten folytattuk a dolgot. De hosszú éveken keresztül. Végül az iskola és a tovább tanulás végett hagytuk abba ezt, meg azért is, mert elment szülni a hastánctanár. Tehát ebből kiderül, hogy az oktatónk nő volt. Kettő különböző személyhez is jártunk és volt, amikor magunknak állítottunk össze koreográfiát és béreltünk termet, mindent, ami ezzel jár. Később kaptunk egy új tanárt, aki egy szomszédos városból járt át hozzánk órákat tartani, de ő is anyuka lett, így természetesen a gyermekével volt elfoglalva utána, bár a tánc mindkettejüknek közel állt a szívéhez és közel áll, azóta is.

Így a hosszú évek során számtalan tapasztalatot szerezve én magam és a nővérem is elvégeztünk egy tanfolyamot, miszerint hivatalosan is oktathatunk táncot, van róla papírunk magyarul, de szerencsére a szükséges tudás is hozzátartozik ezen esetben a dologhoz, ami igen komoly részben hozzá tud járulni a sikerben.

Kibéreltünk egy stúdiót a testvéremmel és elkezdtük átalakítgatni. Mivel hatalmas ablakok voltak és így elég nehezen lehetett volna úgy megoldani a fűtést, hogy sokáig megtartsa a helység a szükséges hőmérsékletet, így az ablakszigetelés mellett döntöttünk. Azonban ezt házilag oldottuk meg.

Így tudtuk a legszemélyesebbé és számunkra kedvessé tenni a helyet. Szívvel-lélekkel fúrtunk, faragtunk, ragasztottunk, parkettáztunk, festettünk, szigeteltünk, persze sok barátunk segített is ebben, hogy megvalósuljon, de szerencsére egészen hamar sikerült. A saját ízlésünknek megfelelően formáltuk a szobákat, és még belsőépítészt meg lakberendezőt sem kellett hívnunk. A végeredményre mindannyian nagyon büszkék voltunk.

Mikor minden elkészült végre, akkor megnyitottuk a saját kis táncstúdiónkat. A hastánc mellett számos más stílusú táncpróba is zajlott a termeinkben, hiszen nem sok helyen találni tükrös tánctermeket a városban, pedig ez hatalmas segítséget nyújt a mozgások, mozdulatok elsajátítása érdekében.

Így jó jövedelemforrást is jelentett a stúdió megnyitása és kialakítása, de emellett, ami még fontosabb, hogy azzal foglalkozhatunk, amivel szeretnénk, olyat csinálunk, amit mindennél jobban élvezünk és ez manapság nagyon ritka, pedig nagyon is fontos.

A zene és a tánc végigkíséri mindennapjainkat és ezt az egyetem mellett is tudjuk csinálni, de a későbbiekben talán egy egész tánciskolát is nyitunk. Ez még kiderül, nem tudhatjuk biztosan előre, de ha igazán akarjuk, akkor bármi megvalósulhat, valóra válhat.
De, hogy mi lesz a későbbiekben, az a jövő zenéje egyelőre, de idővel mi is megismerjük majd azt a bizonyos dallamot…